Délmagyar:
2022.04.25.

 

Ingyenes, jótékonysági koncerttel ünnepel Várkonyi Tibi’ – „Pályafutásának harmincadik jubileumát ünnepli a szegedi zenész, Várkonyi Tibi. A kerek évforduló alkalmából ingyenes koncertre várja az érdeklődőket, a belépőjegy árát pedig jótékonykodásra lehet fordítani. – Jótékonysági koncerttel ünnepli pályafutásának 30. jubileumát Várkonyi Tibi. A szegedi zenész az IH Rendezvényközpontban ad kétórás, ingyenes műsort. Tavaly volt három évtizede, hogy elindultam ezen a pályán, a pandémia miatt, azonban akkor nem tudtam megszervezni ezt a rendezvényt – mesélt a koncert ötletéről Várkonyi Tibi, aki 17 évesen, hallás után kezdett el zenélni, egy évvel később, érettségi után pedig ebben a szakmában helyezkedett el. A kezdeti nehézségeken a saját hitem, édesanyám támogatása és a közönség szeretete segített át. És rengeteget jelentett, hogy Szikora Robi is meghallgatott, majd azt mondta, érdemes ezzel foglalkoznom, mert tehetséges vagyok. Ez a pár mondat hatalmas lendületet adott nekem ehhez a munkához – mondta. A szegedi zenész rendezvényeken, bálokon, lakodalmakon és születésnapokon kezdett zenélni, hamarosan pedig a helyi fesztiválok állandó szereplője lett. Mindezek mellett három évig egy szegedi, két évig egy fővárosi hotelben volt bárzongorista. Bár egyetlen szintetizátorral áll csak színpadra, minden alkalommal jó hangulatú bulikat képes csinálni szórakoztató és mulatós zenéivel. Az élő zene nem hasonlítható össze a gépzenével, ennek mindig megvan a különleges varázsa, amire idősek és fiatalok egyaránt nagyokat tudnak bulizni – fogalmazott Várkonyi Tibi, aki több mint ezer számot ismer. Ezekből ad ízelítőt május 4-én, szerdán az IH Rendezvényközpontban, ahol a zeneszámok közti beszélgetésekből a pályafutását is megismerheti a közönség. Az ülő koncertre nincs belépő, aki azonban szeretne jótékonykodni, a Napos Oldal Alapítvány számára adhat adományt a helyszínen. A rendezvény védnökei Hekáné Szondi Ildikó és Szabó Sándor képviselők.”

Cikk