Grafitblog

Grafitblog, 66. rész

Kedves Olvasóim!

Most olyan témáról fogok írni, amiről már egy régebbi részben említést tettem, de szerintem ez annyira hasznos, hogy nem gondolnám, hogy probléma újra felidézni ezeket a dolgokat. Történt ugyan is, hogy a minap sétáltunk a ligetben, mikor is találkoztunk egy kutya társunkkal. Messziről lehetett már hallani, hogy önfeledt-en játszik valamivel, boldogan rohangál valamivel a szájában.

Oda is futott hozzánk, hogy csatlakozzunk mi is a nagy játékhoz, vegyük el tőle ha tudjuk azt, ami a szájában díszeleg. Mikor megláttam, hogy mit cipel magával, mondtam is neki, hogy én azt ugyan el nem veszem tőle, inkább elkérjük a gazditól a lasztit, s azzal bohóckodjunk! Egy műanyag flakonnal szaladgált, amit akkorra már megrágott rendesen.

Mondtam neki, hogy a mi gazdánk nem szokta megengedni, hogy mi ilyennel játszunk, mert azt mondja, hogy bármikor lerághatunk belőle egy darabkát, s akkor bizony ha azt benyeljük, nagy bajt is okozhat. Az eb társunk azt mondta, hogy buta az én gazdim, ő nagyon sokat szokott ilyenekkel játszani, s semmi baja sem volt idáig tőle, s ezután sem lesz.

Erre már a gazdám is közbeszólt, s elmondta, hogy az nagyon jó dolog, hogy idáig nem lett baj a műanyag játékoktól, de a megelőzés mindig jobb, mintha megtörténik a baj, s csak utána kap észbe akár az ember, akár a kutya. Nem sikerült meggyőzni ezt az eb társunkat, így aztán külön-külön játszottunk, szaglásztunk. Jó lett volna a közös program, de gazdánk ebben nagyon következetes.

Őszinte leszek veletek, évekkel ezelőtt én is kaptam olyan játékot, ami kívül gumi volt, mondták, hogy ez bizony szétrághatatlan, belül műanyag volt, s én még is szétszedtem. Gazdám időben észre vette, nagyon megijedt, azonnal elvette tőlem. Bajom szerencsére nem lett tőle, de akkor megfogadta, hogy soha az életben nem fog műanyag játékot venni, s hagyni nálunk rágcsálni, csak is kávéfát, vagy kong-ot, vagy tömörgumi játékot, pl. mi a tüskéseket szeretjük nagyon.

Van tüskés gumiból készült karikánk is, azzal úgy szoktunk játszani, hogy megfogjuk Bodzival, s húzzuk egymás szájából, mondanom sem kell ugye, hogy mindig én győzők. Bodza persze nagy sértődötten elvonul, nehezen viseli el, hogy nem ő a győztes. Mondtam is neki múltkor, hogy nyafogásban meg toporzékolásban övé az aranyérem, a dobogó legfelső fokán áll.

Szeretem bosszantani őt. Hagyom hadd hisztizzen, aztán ha megunom, rászólok, s egyből tudja, hogy hol a helye mert természetesen én vagyok a falkavezér, amit ő maximálisan tiszteletben is tart. Ez mondjuk a legelső másodperctől fogva így volt. Sokszor kérdezik is ezt, hogy mi hogyan jövünk ki egymással, mondhatom, hogy szuperül, én vagyok a főnök és punktum. No de visszatérve kicsit még a játékokra a simabőrű társunk pl. a kötelet sem meri adni nekünk mert fél, hogy a nagy hancúrozásban benyeljük a rojtokat, darabkákat.

A tenisz labdával meg az a helyzet, hogy nem tesz jót a fogunknak, ezért aztán a kétlábú falkavezérünk nagyon megválogatja, hogy milyen játékokat engedélyez számunkra. Tudom, hogy régebben erről már írtam, de az ismétlés a tudás atyja, tehát olvassátok bölcsességemet, higgyétek el, hogy így lassan 12 évesen már sok okosság birtokában vagyok. Mi sem mutatja jobban mint megőszült szakálam.

Jövő szerdán ugyanitt találkozhattok velem a Napos Oldal Alapítvány Facebook illetve weboldalán.

Üdvözlettel: Majaligeti Grafit