Grafitblog

 

Grafitblog, 67. rész

Grafit, a vakvezető kutya blogja 67. rész
#grafitblog

Kedves Olvasóim!

Íme itt vagyok egy újabb szösszenettel nektek. Képzeljétek mi történt a minap velünk! Sétáltunk, s egy állat eledeles előtt mentünk el. Jaj nagyon megcsodáltak bennünket, egyből akartak nekünk jutit adni, de azt mondta a gazdánk, hogy ínyencségek helyett inkább akkor venne ő nekünk játékot, hisz már nagyon vágytunk rá. Nagyon rég kaptam kávéfát, egész konkrétan karácsonykor azt hiszem. No gazdánk meglepett bennünket. Én egy kisebb kávéfát, Bodzi meg egy labdát kapott.

 Ez mindjárt be is aranyozta a napunkat. Mondtuk is a gazdinak, hogy annyira jó volt arra sétálni, hogy akár holnap is mehetnénk abba az irányba, de gyorsan átlátott a szitán, hogy na ne vicceljünk már vele, hogy minden nap ajándékot akarunk kapni? Naná! Miért is ne? Nem is értettük, hogy ebben mi kivetnivaló van!

 A liget felé vitt utunk ezekután. A ligetben találkoztunk egy helyes cicával, összeszaglásztunk vele. Nagyon élveztük társaságát. Arra jött egy eb társunk, aki nagyon elcsodálkozott, hogy mi miért barátkozunk macskákkal, inkább kergessük meg őt, szerinte ez milyen jó hecc lenne, mondta, de mi közösen letorkoltuk őt Bodzával, hogy eszébe se jusson ilyet tenni, mi mindig is barátságban voltunk a többi állattal, így voltunk nevelve, ez nekünk a természetes.

 Erről is meséltem már nektek még a blog első pár részében, hogy egész pici korunktól ismerkedtünk a többi állattal, még állatkertben is jártunk. Képzeljétek el, hogy amikor még Bogi segített a gazdinak, akkor egyszer Pesten találtak egy kiscicát. A gazdánk meg elhozta Szegedre, s így éltek ők együtt.

 Bogacs mesélte, hogy nagyon rossz macsek volt ám, folyton a Bogi farkán akart hintázni, meg ráfeküdt a hátára, pofon vágta őt, meg leverte a polcról a gazdink cuccait, őrülten izgalmas lehetett. Boglárka meg nagyon szerette őt, mindent elnézett neki. Kölyökmacska volt még mikor hazavitték, így ő is próbálgatta a határait.

 Felment az asztalra is az első napokban, le akarta nyúlni a gazdi szalámiját. Bogi akart vele szövetkezni, hogy neki is juttasson egy falatkát, de csak fújt egyet a mihaszna. Erről is lehet, hogy meséltem már anno, de most így találkozván a cicával a ligetben eszembe jutott ez a történet, hogy a zsémbes négylábú társam milyen sokat mesélt róla. Bendegúznak hívták, vajon miért?

 Nyuszija is volt a gazdánknak mikor még a négylábú vénasszonnyal éltek együtt. Kamillával sokat játszott Bogacs, nagyon kedves fehér nyuszi volt. A tengerimalacok kevéssé értékelték Boglárkánk társaságát, de azért mikor a gazdi kivette őket a helyükről, volt, hogy összedugták az orrukat. Bodza egyből ki is nyilatkoztatta, hogy szeretne ő is egy cicával lakni, de a gazdánk azt mondta, hogy ő benne elveszett száz nyafka, toporzékolós boszorkány, elegek vagyunk mi így hárman ebbe a házba.

 A minap is képzeljétek nem akartam vele játszani, erre rám vágott a lábával, s közben megállás nélkül mondta a magáét, hogy menjek vele birkózni. Őrület, hogy mire képes nem? Na el is köszönök most, gyorsan keltem őket, küldöm őket dolgozni, hogy én kipihenhessem magam.

Jövő szerdán ugyanitt találkozhattok velem a Napos Oldal Alapítvány Facebook illetve weboldalán.

Üdvözlettel: Majaligeti Grafit

Olvasd el további történeteinket is: