Grafitblog

 

Grafitblog, 77.-rész

 

Grafit a vakvezető kutya blogja 77.rész
#grafitblog

Kedves Olvasóim!

Képzeljétek mi történt nálunk! Megbetegedett a gazdink. No ne aggódjatok nincs nagy baja, csak fáj a torka, meg köhög, meg az első napokban lázas volt kissé. No ez azért nem túl jó hír. Elég nagy feladatot rótt rám vigyázni rá, s egyúttal Szélvész kisasszonyra is, aki meg mivel egyedül még sem mehet az óvodákba, iskolákba, hát itthon maradt ő is a nyakamon.

No most képzeljétek el ezt a szituációt. Bodzika megállás nélkül jön-megy, pakol, rendezkedik, nyafog, nem találja a helyét, egyszóval unatkozik. Gazdánk mindig azt mondja, hogy az unatkozó labrador szép kihívás. Bodzát kell tehát első körben leállítanom, hogy hagyjon már bennünket békén, menjen ki a kertbe, haverkodjon a szomszéd kutyákkal a kerítésen keresztül, vagy sétáljon, vagy süttesse a hasát a napon, vagy szedje össze a kint lévő játékokat.

S hozza be, de ez hasztalan kérés, állandóan nyafog nekem, hogy „Grafit, gyere velem játszani! Birkózni akarok!” Jaj ezzel őrjít már meg engem, hiába mondom neki, hogy nekem már sokszor fáj, örülök, hogy élek, majd ha megöregszik megtudja mi az, de áh, falra hányt borsó az egész. Elvonul fél percre, aztán kezdődik minden elölről.

A másik kihívás nekem a gazdám. Ránk szól, hogy ne cirkuszoljunk már, menjünk ki a kertbe, s hagyjuk már őt pihenni. Azt odáig értem, hogy Bodzát megfedi, de engem? Miért vegzál amikor az ő pártján állok? Benn akarok feküdni a helyemen, gondolkodni szeretnék. Mikor felvetettem Bodzának, hogy gazdánk betegszabin van, ő meg szimplán szabadságon, valakinek dolgoznia is kell, akkor tudjátok mit mondott?

„Te meg a gondolkodás! Az imént is horkoltál!” „Én?” „Te hát, a kertben hallottam.” S Csoda, hogy kikészülök már én is így a végére? Már nagyon várom, hogy gazdám meggyógyuljon, s menjenek már vissza dolgozni, hogy nyugtom legyen tőlük. Na jó egyszer valóban addig gondolkodtam azon, hogy miről meséljek nektek, hogy valóban belealudtam kicsit, de teljesen kimerült vagyok tőlük.

Nem is tudok aludni rendesen mert a gazdánk sokat köhög, meg felkel kicsoszog meg becsoszog, iszik sokszor, meg gyógyszereket eszik, meg hol fázik, meg hol melege van, egyszóval nehéz a nyugdíjas kutyasors higgyétek el nekem két ilyen társ mellett. Bodzi jófejségből vitt a gazdimnak fadarabot, falevelet, követ, meg talált dióhéjat.

S ahelyett, hogy örült volna az ajándékoknak, ráförmedt, hogy „Ne szemeteld tele a házat!” Bodza pártjára álltam ebben a kérdésben, azért lepte meg gazdánkat, hátha hamarabb felgyógyul, de hát ki érti az embereket? Mi mindig örülünk mindenféle ajándéknak legyen szó ételről, avagy játékról. Teljesen kivagyok kedves olvasóim.

Abban bízom, hogy nem sokáig áll már fenn ez az állapot. Sétálni sem visz bennünket, a kutyatársainkkal sem tudunk találkozni, szóval csak sóhajtozom. Azt hiszem, hogy kezdenek is elnehezülni a pilláim, s mielőtt belehorkolnék a blog írásába, el is köszönök most tőletek. Kívánok nektek vidám hetet!

Jövő szerdán ugyanitt találkozhattok velem a Napos Oldal Alapítvány Facebook illetve weboldalán.
Üdvözlettel: Majaligeti Grafit

 

Ha Tetszett a blog olvassátok el bátran a korábbi részeket is!

Megjelent részek: