Bodzablog

 

Bodzablog, 3-rész

Kedves Olvasóim!

Kedves Olvasóim!
Képzeljétek mi történt velem! Kaptam egy új hámot, azaz ahogyan mondani szokták a gyerekek „munkaruhát”. Kettőt találhattok, hogy milyen színű. 😝 Természetesen pirosat választottam, hisz az olyan csajos, olyan igazán nekem való szerintem. 😁
Jaj, minden szerénység nélkül állíthatom, hogy elképesztően klasszul festek benne. Már fel is avattam. Kedden elkísértem ugyan is gazdimat egy „önkéntes kurzus” nevű programra, ahol a civilszervezetek önkéntes hallgatókat toboroznak. Nos nem árulok el nagy titkot azzal ugye, hogy gazdám segítségre szorul mert bár próbálkozik ő a maga módján, hogy bemutassa az alapítványt, de sajnos soha nem jól fog neki az egésznek. Most is már majdnem letelt a ránk szánt idő, s ő még mindig teljesen másról beszélt, s nem a lényegről. 🥹
No jó persze fontos bemutatni a szervezet többi szolgáltatását is, de már attól féltem, hogy lemarad a lényeg, hogy a hozzánk érkező hallgatót az a nagy megtiszteltetés érheti, hogy velem jön az ovikba, iskolákba, s láthatja, hogy milyen ügyesen tartom a foglalkozásokat. Be is szóltam még ott fektemben, s láss csudát már is mindenki figyelme felém fordult. Így kell ezt kérem, míg gazdám percekig beszélt, én egy olyan hang kiadásával, amivel azt érzékeltettem, hogy ez így már túl unalmas, egyből magamra fordítottam mindenki figyelmét. Arról nem is beszélve, hogy közeledett az este, sötétben meg ugye nem szerencsés a gazdimnak kódorogni az utcán.
Mikor már végre befejeztük az alapítvány bemutatását, egyből a székhez navigáltam a gazdám, s egyből fel is kaptam a fehér botját, hogy no akkor itt kérem végeztünk, mehetünk haza. Erre persze rögtön replikázott a gazdám, hogy egy frászt, nem azért siet a kisasszony mert sötétedik, hanem mert közeledik a vacsoraidő. Nagyon jót derültek rajtunk. Gazdám meg lefektetett s azt mondta, hogy nem illik hazamenni, mikor még vannak, akik nem mutatkoztak be, mindenkit szépen végig kell várjunk. A szerencse az volt, hogy mások sokkal frappánsabban mutatták be a szervezetüket, lényegre törően nem úgy, mint az én kedves gazdim. Sajnos sokszor beszédkényszere van. Képzeljétek az ovikban a gyerekek milyen sok mindent megosztanak velem. 😋😚
Múltkor az egyik óvodában egy kisfiú azt mondta, hogy majdnem olyan idős, mint én, azt mondta, hogy „Képzeld Bodza én már fél öt éves vagyok.” Az óvónő rögtön kijavította, hogy igazából 4,5 éves, de hát én úgy is tökéletesen értettem őt. Azon én is elgondolkodtam mikor az egyik kisgyerek egy másik oviban azt mesélte, hogy képzeljem el már ő is látott „vak kutya iskolát”, de aztán kibogoztuk, hogy a vakvezetőkutya iskolára gondolt, de a végén kiderült, hogy az egy sima suli, 😎bennünket ugyan is külön speciális iskolában tanítanak olyan kiképzők, akiknek külön papírjuk is van arról, hogy egy cuki kutyát vakvezetővé képezhetnek. Igen ezt sokan hiszik, hogy bárhol, bárki megtaníthat bennünket erre a nemes feladatra.
A gyerekek mindig nagyon kedvesek velem, sok mindent elmesélnek nekem, hogy pl. hány kutyájuk, cicájuk van otthon, hogy hívják őket, s, hogy olyan cukik, mint én, vagy legalábbis majdnem annyira. El is köszönök most, megyek előkerítem a gazdámat, rá kell bírnom, hogy szedje össze magát mert indulnunk kell.😉
Minden szépet és jót kívánok nektek!
Üdvözlettel:
Bodzina kisasszony

Ha Tetszett a blog olvassátok el bátran a korábbi részeket is!

Megjelent részek: