Bodzablog
Bodzablog, 4-rész
Nagyon sokat dolgozom ezekben a hetekben, így nézzétek el nekem, ha írásom nem túl érdekfeszítő. Gazdámmal naponta megyünk érzékenyíteni. Bejárjuk az egész megyét. Egyik nap pl. két helyen is voltunk. Gazdám már nagyon hisztis volt a nap végére, nagyon lusta tud lenni. Állandóan nyavalyog, hogy fáradt valamitől, igazán példát vehetne rólam. Én mikor hazaértünk a hosszú napot követően, egyből szaladtam ki a kertbe haverkodni a szomszéd ebekkel, eldicsekedtem nekik, hogy aznap mik történtek velem.
Gazdim meg közben benn nyűgösködött,hogy mennyire lefáradt az egész naptól. Én meg gondoltam, hogy felpörgetem kissé, miután befejeztem a diskurzust a szomszéd négylábúakkal, beloholtam hozzá, s hívtam labdázni, de ő csak fanyalgott,hogy hagyjam már békén, áruljam el neki, hogy honnan van ennyi energia bennem. Na szép mondhatom! Honnan lenne! Fiatal vagyok még, 5 éves leszek csupán januárban, nem viselkedhetek úgy mint egy öreglány nem? Áh, de a gazdám reménytelen. Vasárnap is megígérte, hogy kivisz a ligetbe, de esni kezdett az eső, s már húzni is kezdte a száját, hogy „Bodza igaz, hogy megígértem, de esik az eső…” No hiszen miből vagyunk mi cukorból? Addig piszkáltam, míg be nem adta a derekát, s el nem vitt egy hosszú sétára a ligetbe. Az eső csendesedett is, tehát igazán nem ártott meg nekünk.
Áh, de nem hiszitek el, hogy mennyire nehéz vele! A másik mániája, hogy túlságosan is aggódik az ízületeim miatt, állandóan a súlyomon lovagol, hogy „Bodza nem szabad elhíznod!” Na pont ő mondja nekem, akinek az ízületei miatt aggódnia kellene, pont ő, már nem azért, de igen csak kipárnázta magát az utóbbi időben. „Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű!” Az oviban mostanában az állatok világnapja alkalmából igen sok finom falatot kapok, s bizony nagyon szűkmarkú velem az én gazdám, ilyeneket mond, hogy „Beosztással kell élni!” „Nézd már meg megint híztál!”
A valóság szerintem pedig az, hogy féltékeny rám, hogy ennyi finomságot kapok. Képzeljétek el ilyen sanyarú az én életem a gazdám mellett. Azt is mondja, hogy nem hízhatom ki a hámomat, pedig hol van az még! Most őszintén nézzetek rám, ugye milyen szép karcsú vagyok! Igazi modell alkat kérem szépen! Azután, nézzetek a gazdámra, s már is átláttok ti is a szitán. Egyszerűen féltékeny és irigy rám. Az igaz, hogy szeretem az almát is, a répát is, de folyton ezekkel traktál, mikor ott lapul a táskában a sok kapott finomság. Ez pont olyan, mintha a kedvenc sütije helyett almát raknának elé, hogy ez van, ezt edd! Nehéz a sorsa a szegény labradornak! No és arról már nem is beszélve, hogy szerintetek ki dolgozik többet ő vagy én?
Szerintem ezt is kitaláltátok már, hogy én. Ad ő nekem persze a finomságokból is, csak hát mikor én szívem szerint megenném egyszerre az egész zacsival! Ő megfolyton meghúzza a határaimat, mert a következetesség, meg mértékletesség, ilyenekről papol nekem folyton. Áh, be is fejezem mert csak elszomorítom magam. Sok Bodza puszit küldök nektek.
Szép napokat kívánok! A következő szombaton találkozhattok velem ismét.
Üdvözlettel:
Bodzina kisasszony
Ha Tetszett a blog olvassátok el bátran a korábbi részeket is!
Megjelent részek:
Bodzablog 10. rész, 2024.12.14
Bodzablog Bodzablog 10-rész Kedves Olvasóim! Én már megírtam, hogy mit szeretnék karácsonyra, nem tudom, hogy mi fog ebből megvalósulni. Sok-sok havat szeretnék mert én még soha nem fetrengtem a hóban, s nem kergetőztem benne a barátommal. Szeretném azt is...
Bodzablog 9. rész, 2024.12.07
Bodzablog Bodzablog 9-rész Kedves Olvasóim! Remélem, hogy mindenkihez megérkezett már a Mikulás. Hozzám már igen, képzeljétek kétszer is. Én annyira, de annyira jó voltam ebben az évben, hogy a kedves Télapó úgy gondolta, hogy kétszeresen fog megajándékozni. No...
Bodzablog 8. rész, 2024.11.30
Bodzablog Bodzablog 8-rész Kedves Olvasóim! A múlt hétvégén már azt hittem, hogy akkora hó lesz, hogy végre én is kitombolhatom magam benne. Mióta megszülettem én még soha nem láttam azt a hatalmas hideg, puha fehérséget, amiről annó Grafit is, no meg a gazdi is...
Bodzablog 7. rész, 2024.11.23
Bodzablog Bodzablog 7-rész Kedves Olvasóim! Gondoltam mesélek még nektek kicsit az itthon töltött napokról. Az egyik legkedvesebb négylábú barátommal úgy gondoltuk, hogy a gazdijainkat meglepjük valami igazán klassz dologgal. Túl nagy a forgalom az utakon mondja...
Bodzablog 6. rész, 2024.11.16
Bodzablog Bodzablog 6-rész Kedves Olvasóim! Képzeljétek a héten szabadságon voltunk. Gazdimnak volt erre leginkább szüksége, nekem meg mit volt tenni mit nem, alkalmazkodnom kellett a kialakult helyzethez. No jó az igazság az, hogy őszi szünet van, hová tudnánk...
Bodzablog 5. rész, 2024.11.09
Bodzablog Bodzablog 5-rész Kedves Olvasóim! Vannak kényes témák, amikről nehéz írnom, de olykor bizony muszáj. Az igaz, hogy sok bajom van az én gazdimmal, de néha be kell ismerjem, hogy egy-egy dologban igaza van. Egyik nap az utcán egy rendezvényre...
Bodzablog 3. rész, 2024.11.05
Bodzablog Bodzablog, 3-rész Kedves Olvasóim! Kedves Olvasóim! Képzeljétek mi történt velem! Kaptam egy új hámot, azaz ahogyan mondani szokták a gyerekek „munkaruhát”. Kettőt találhattok, hogy milyen színű. Természetesen pirosat választottam, hisz az olyan...
Bodzablog 2. rész, 2024.10.28
Bodzablog Bodzablog, 2-rész Kedves Olvasóim! Úgy gondoltam, hogy a múltkori bevezető részt követően belecsapok mindennek a közepébe.Úgy és arról írok nektek, ami éppen a fejemben van, s kikívánkozik belőlem. Tudjátok már, hogy mi is az én küldetésem az...
Bodzablog 1. rész, 2024.10.14
Bodzablog Bodzablog, 1-rész Kedves régi és új olvasók! Sokan ismerhetnek már engem, hisz Grafit az én legkedvesebb barátom, társam, tanítóm sokat mesélt már a közösen megélt kalandjainkról. Grafitka július 16-án átkelt a szivárványhídon egy hosszantartó...
Grafitblog 87. rész, 2024.07.24
Grafitblog Grafitblog, 87.-rész Kedves Olvasók! Nagyon nehéz kötelezettségemnek teszek most eleget. Nagyon fájdalmas az, amiről írnom kell most nektek. Nem is találom a szavakat könnyen. Én Bodza, aki mindig nyafog valamin, mindenről van véleményem, mindenhez...
Grafitblog 86. rész, 2024.07.17
Grafitblog Grafitblog, 86.-rész Kedves Olvasóim! Ti, hogy bírjátok ezt a rekkenő hőséget? Mi csak hűsöléssel, fürdéssel. Azért ez már nekem is sok. Bodzit sajnálni kezdtem, hogy ilyen tikkasztó forróságban kell dolgoznia. Várjuk a hűsítő záport, de elmarad...
Grafitblog 85. rész, 2024.07.10
Grafitblog Grafitblog, 85.-rész Kedves Olvasóim! Itt vagyok ismét egy új szösszenettel. Nem hisztek nekem igaz amikor azt mesélem, hogy Bodzi mekkora egy nyafka lány! Most nagyon kényes időszakát éli. A héten négy napot is megy érzékenyíteni táborokba, s ettől...
Grafitblog 84. rész, 2024.07.03
Grafitblog Grafitblog, 84.-rész Kedves Olvasóim! Képzeljétek csodálatos hétvégénk volt! Szombaton reggel becsengetett hozzánk a szomszédunk, hogy amennyiben szeretnénk ebben a rekkenő hőségben egy jót csobbanni, akkor gyorsan szedjük össze magunkat, s tartsunk...
Grafitblog, 83. rész, 2024.06.26
Grafitblog Grafitblog, 83.-részKedves Olvasóim! Íme itt vagyok megint egy kis mesélnivalóval. Történt a minap, hogy gazdánk a fejébe vette, hogy nagytakarítást fog tartani. Ez egyrészről nagyon szuper, hisz az ágy alól, szekrény háta mögül, fiók mélyéről, s a...
Grafitblog, 82. rész 2024.06.19
Grafitblog Grafitblog, 80.-részKedves Olvasóim! Ismét jelentkezem, hisz itt van egy újabb szerda. Eltelt egy újabb hét mindenféle kalanddal fűszerezve. Keveset voltam az udvarunkon mert sokat esett az eső, de annyit azért megtettem, hogy jól belefeküdtem a...
Grafitblog, 81. rész 2024.06.12
Grafitblog Grafitblog, 81.-részKedves Követőim! Ismét jelentkezem egy szösszenettel. Ti hogy bírjátok ezt a változékony időjárást? Én bizony nehezen. Nem éreztem jól magam a napokban, de a gazdám sem. Frontérzékeny azt mondja magáról, de szerintem csak lusta....
Grafitblog, 80. rész 2024.06.05.
Grafitblog Grafitblog, 80.-részGrafit a vakvezető kutya blogja 80.rész#grafitblog Kedves követőim!Követőim! Képzeljétek el mi történt velem! Szombat hajnali félötkor arra ébredtem, hogy a kisasszony zsizsegni kezd mellettem. Nos ha ő ébredezik akkor onnantól...
Grafitblog, ami már bejegyzésként fent van.
Grafitblog Megjelent bejegyzések:
Grafitblog, 79. rész 2024.05.29.
Grafitblog Grafitblog, 79.-rész Képzeljétek el, a hétvége nagy részén egyedül voltam itthon. Gazdim és Bodza rendezvényen dolgoztak szombaton délután is, vasárnap is. Találkoztak nagyon sok ismerőssel, ezért aztán Bodza nem győzött dicsekedni nekem, hogy milyen...
Grafitblog, 78.-rész 2024.05.22.
Grafitblog Grafitblog, 78.-rész Grafit a vakvezető kutya blogja 78.rész #grafitblog Kedves Olvasóim! Íme itt vagyok megint egy kis mesélni valóval. Őszintén épp azon töprengtem, hogy miről is bölcselkedjek nektek, mikor is gazdim adott egy nagyon...