Grafitblog
Grafitblog, 67. rész
Grafit, a vakvezető kutya blogja 67. rész
#grafitblog
Kedves Olvasóim!
Íme itt vagyok egy újabb szösszenettel nektek. Képzeljétek mi történt a minap velünk! Sétáltunk, s egy állat eledeles előtt mentünk el. Jaj nagyon megcsodáltak bennünket, egyből akartak nekünk jutit adni, de azt mondta a gazdánk, hogy ínyencségek helyett inkább akkor venne ő nekünk játékot, hisz már nagyon vágytunk rá. Nagyon rég kaptam kávéfát, egész konkrétan karácsonykor azt hiszem. No gazdánk meglepett bennünket. Én egy kisebb kávéfát, Bodzi meg egy labdát kapott.
Ez mindjárt be is aranyozta a napunkat. Mondtuk is a gazdinak, hogy annyira jó volt arra sétálni, hogy akár holnap is mehetnénk abba az irányba, de gyorsan átlátott a szitán, hogy na ne vicceljünk már vele, hogy minden nap ajándékot akarunk kapni? Naná! Miért is ne? Nem is értettük, hogy ebben mi kivetnivaló van!
A liget felé vitt utunk ezekután. A ligetben találkoztunk egy helyes cicával, összeszaglásztunk vele. Nagyon élveztük társaságát. Arra jött egy eb társunk, aki nagyon elcsodálkozott, hogy mi miért barátkozunk macskákkal, inkább kergessük meg őt, szerinte ez milyen jó hecc lenne, mondta, de mi közösen letorkoltuk őt Bodzával, hogy eszébe se jusson ilyet tenni, mi mindig is barátságban voltunk a többi állattal, így voltunk nevelve, ez nekünk a természetes.
Erről is meséltem már nektek még a blog első pár részében, hogy egész pici korunktól ismerkedtünk a többi állattal, még állatkertben is jártunk. Képzeljétek el, hogy amikor még Bogi segített a gazdinak, akkor egyszer Pesten találtak egy kiscicát. A gazdánk meg elhozta Szegedre, s így éltek ők együtt.
Bogacs mesélte, hogy nagyon rossz macsek volt ám, folyton a Bogi farkán akart hintázni, meg ráfeküdt a hátára, pofon vágta őt, meg leverte a polcról a gazdink cuccait, őrülten izgalmas lehetett. Boglárka meg nagyon szerette őt, mindent elnézett neki. Kölyökmacska volt még mikor hazavitték, így ő is próbálgatta a határait.
Felment az asztalra is az első napokban, le akarta nyúlni a gazdi szalámiját. Bogi akart vele szövetkezni, hogy neki is juttasson egy falatkát, de csak fújt egyet a mihaszna. Erről is lehet, hogy meséltem már anno, de most így találkozván a cicával a ligetben eszembe jutott ez a történet, hogy a zsémbes négylábú társam milyen sokat mesélt róla. Bendegúznak hívták, vajon miért?
Nyuszija is volt a gazdánknak mikor még a négylábú vénasszonnyal éltek együtt. Kamillával sokat játszott Bogacs, nagyon kedves fehér nyuszi volt. A tengerimalacok kevéssé értékelték Boglárkánk társaságát, de azért mikor a gazdi kivette őket a helyükről, volt, hogy összedugták az orrukat. Bodza egyből ki is nyilatkoztatta, hogy szeretne ő is egy cicával lakni, de a gazdánk azt mondta, hogy ő benne elveszett száz nyafka, toporzékolós boszorkány, elegek vagyunk mi így hárman ebbe a házba.
A minap is képzeljétek nem akartam vele játszani, erre rám vágott a lábával, s közben megállás nélkül mondta a magáét, hogy menjek vele birkózni. Őrület, hogy mire képes nem? Na el is köszönök most, gyorsan keltem őket, küldöm őket dolgozni, hogy én kipihenhessem magam.
Jövő szerdán ugyanitt találkozhattok velem a Napos Oldal Alapítvány Facebook illetve weboldalán.
Üdvözlettel: Majaligeti Grafit
Olvasd el további történeteinket is:
Grafitblog 85. rész, 2024.07.10
Grafitblog Grafitblog, 85.-rész Kedves Olvasóim! Itt vagyok ismét egy új szösszenettel. Nem hisztek nekem igaz amikor azt mesélem, hogy Bodzi mekkora egy nyafka lány! Most nagyon kényes időszakát éli. A héten négy napot is megy érzékenyíteni táborokba, s ettől...
Grafitblog 87. rész, 2024.07.24
Grafitblog Grafitblog, 87.-rész Kedves Olvasók! Nagyon nehéz kötelezettségemnek teszek most eleget. Nagyon fájdalmas az, amiről írnom kell most nektek. Nem is találom a szavakat könnyen. Én Bodza, aki mindig nyafog valamin, mindenről van véleményem, mindenhez...
Grafitblog 86. rész, 2024.07.17
Grafitblog Grafitblog, 86.-rész Kedves Olvasóim! Ti, hogy bírjátok ezt a rekkenő hőséget? Mi csak hűsöléssel, fürdéssel. Azért ez már nekem is sok. Bodzit sajnálni kezdtem, hogy ilyen tikkasztó forróságban kell dolgoznia. Várjuk a hűsítő záport, de elmarad...
Grafitblog 84. rész, 2024.07.03
Grafitblog Grafitblog, 84.-rész Kedves Olvasóim! Képzeljétek csodálatos hétvégénk volt! Szombaton reggel becsengetett hozzánk a szomszédunk, hogy amennyiben szeretnénk ebben a rekkenő hőségben egy jót csobbanni, akkor gyorsan szedjük össze magunkat, s tartsunk...
Grafitblog, 83. rész, 2024.06.26
Grafitblog Grafitblog, 83.-részKedves Olvasóim! Íme itt vagyok megint egy kis mesélnivalóval. Történt a minap, hogy gazdánk a fejébe vette, hogy nagytakarítást fog tartani. Ez egyrészről nagyon szuper, hisz az ágy alól, szekrény háta mögül, fiók mélyéről, s a...
Grafitblog, 81. rész 2024.06.12
Grafitblog Grafitblog, 81.-részKedves Követőim! Ismét jelentkezem egy szösszenettel. Ti hogy bírjátok ezt a változékony időjárást? Én bizony nehezen. Nem éreztem jól magam a napokban, de a gazdám sem. Frontérzékeny azt mondja magáról, de szerintem csak lusta....
Grafitblog, 82. rész 2024.06.19
Grafitblog Grafitblog, 80.-részKedves Olvasóim! Ismét jelentkezem, hisz itt van egy újabb szerda. Eltelt egy újabb hét mindenféle kalanddal fűszerezve. Keveset voltam az udvarunkon mert sokat esett az eső, de annyit azért megtettem, hogy jól belefeküdtem a...
Grafitblog, 80. rész 2024.06.05.
Grafitblog Grafitblog, 80.-részGrafit a vakvezető kutya blogja 80.rész#grafitblog Kedves követőim!Követőim! Képzeljétek el mi történt velem! Szombat hajnali félötkor arra ébredtem, hogy a kisasszony zsizsegni kezd mellettem. Nos ha ő ébredezik akkor onnantól...
Grafitblog, ami már bejegyzésként fent van.
Grafitblog Megjelent bejegyzések:
Grafitblog, 79. rész 2024.05.29.
Grafitblog Grafitblog, 79.-rész Képzeljétek el, a hétvége nagy részén egyedül voltam itthon. Gazdim és Bodza rendezvényen dolgoztak szombaton délután is, vasárnap is. Találkoztak nagyon sok ismerőssel, ezért aztán Bodza nem győzött dicsekedni nekem, hogy milyen...
Grafitblog, 78.-rész 2024.05.22.
Grafitblog Grafitblog, 78.-rész Grafit a vakvezető kutya blogja 78.rész #grafitblog Kedves Olvasóim! Íme itt vagyok megint egy kis mesélni valóval. Őszintén épp azon töprengtem, hogy miről is bölcselkedjek nektek, mikor is gazdim adott egy nagyon...
Grafitblog, 77. rész 2024.05.15.
Grafitblog Grafitblog, 77.-rész Grafit a vakvezető kutya blogja 77.rész#grafitblog Kedves Olvasóim! Képzeljétek mi történt nálunk! Megbetegedett a gazdink. No ne aggódjatok nincs nagy baja, csak fáj a torka, meg köhög, meg az első napokban lázas volt...
Grafitblog, 76. rész 2024.05.08.
Grafitblog Grafitblog, 76.-rész Grafit a vakvezető kutya blogja 76.rész#grafitblog Kedves Olvasóim! Itt vagyok nektek ismét egy kedves résszel. Tudjátok ahogy öregszem, egyre szentimentálisabb leszek. 🐶 Nagyon sokat gondolok az elmúlt 12 évre, a megannyi...
Grafitblog, 75. rész 2024.05.01.
Grafitblog Grafitblog, 75.-részGrafit, a vakvezető kutya blogja 75. rész #grafitblog Kedves Olvasóim! Elérkezett ez a nap is. Az időjárás ugyan rapszódikus, de azért itt az igazi tavasz. Nagyon szeretjük a májust, hisz nagyon sokat süttethetjük a hasunkat...
Grafitblog, 74. rész 2024.04.24.
Grafitblog Grafitblog, 74.-rész Grafit, a vakvezető kutya blogja, 74. Rész #grafirblog Kedves Olvasók! Engedjétek meg nekem, hogy ezt a mai részt elcsenjem Grafittól. 🐕🦺Most nem az ő írását fogjátok olvasni. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy én, mint ama...
Grafitblog 73.-rész 2024.04.17.
Grafitblog mai része a kutyusok képességeiről szól.
Grafitblog, 72. rész 2024.04.10.
Grafit e heti része az alapítványunkról szól és arról mennyire fontos hogy támogassatok minket. Az adótok 1%-val, adományokkal vagy ha van lehetőségetek önkéntes munkával 😉
Grafitblog, 71. rész 2024.04.03.
E heti Grafitblog részünkben Grafi az alapítvány által kiadott Napos Mesék mesekönyvről mesél nektek pár szóban.
Grafitblog, 70. rész 2024.03.27.
Aktuális részünkben Grafi a húsvéti kalandjairól, és játékairól mesél nektek izgalmas történeteket.
Grafitblog, 69. rész 2024.03.20.
E heti kalandjaiban Grafit „munkaruhájáról” és munka közbeni kalandjairól mesél nektek.